Egy kis történeti áttekintés:

1870-ben egy favágó rendelt egy nadrágot Jacob Davis szabómestertől, aki az ehhez szükséges pamutszövetet Levi Strauss méterárú kereskedőtől vásárolta meg. Fontos volt, hogy ez a nadrág strapabíró legyen, ezért a zsebek sarkait szegecsekkel erősítették meg. Ez a nadrág olyan sikeres lett a munkások körében, hogy egyre több megrendelést kapott, készítéséhez vitorlavászon szövetet és kék színű vásznat használtak fel. Ezeket az anyagokat mind Levi’s Strauss-tól szerezte be. Davis és Strauss társult és 1973-ban szabadalmaztatták a nadrág kialakítását, különös tekintettel a zsebek szegecses megerősítésére. Ezek a farmernadrágok sok szempontból különböztek a mai daraboktól. Az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy négy zsebük volt: egy hátul, három pedig elől. Miért is kellett elől az a pici zseb, mely elsőre ránézésre nem tett nagy szolgálatot a viselőjének. Abban az időben még nagy divat volt a zsebóra használata, és oda be tudták csúsztatni a kis szerkezetet és ki is tudták venni gyorsan. (nem kellett kotorászni egy nagy zsebben). A farmernadrágnak minden részét másra tudjuk felhasználni. A szárát az övrészt és a zsebeket is.

Nézzük mire lehet használni a farmer hátsó zsebeit!

1. A legegyszerűbb egy kis tartót készíteni, melyet felakasztva, bármilyen apró tárgyat bele lehet tenni. (zsebkendő, ceruzák, USB …)  Mi ezeket a kis tartókat a képen látható módon használjuk. A telefonunkat, melyet tölteni szeretnénk, és nem tudjuk, hova tenni akkor használjuk ezeket a kis zsebeket. Ha az autónk belső része úgy van kialakítva, hogy a telefonunkat nem tudjuk hova tenni akkor ez is egy megoldás lehet.

2. Praktikus díszítésre is használhatjuk. Akár egy tornazsákra vagy farmertáskára is fel tudjuk varrni, úgy, hogy esztétikus legyen, adjon a táskának egy kis játékosságot, egyediséget és még praktikus is, hiszen bármi, ami belefér, el tudjuk benne rejteni.

3. Lehet belőle készíteni pénztárcát, akár egy rekeszeset akár a képen látható két rekeszest is.
Ami fontos, hogy mikor körbevágjuk, a zsebet akkor hagyjunk rá minimum 2 cm-ert, mert akkor könnyebben tudjuk elkészíteni a kis tárolónkat.

4. Lakásdekorációnak is tökéletesen fel lehet használni, pl. díszpárnákra.
Itt arra kell figyelni, hogy mire fogják használni, mert ha kimondottan díszpárna és nem fekszenek rá, akkor lehet elrugaszkodni a valóságtól, lehet a párnát díszíteni akár szegecses zsebekkel is. Ha a családban még vannak kis gyerekek, vagy nem csak, mint díszpárna funkciója van, akkor figyelni kell a zsebek kiválasztásánál, hogy ne kerüljön a párnákra olyan zseb, melyen van szegecs, vagy bármilyen kiálló díszítés.

5. Ez a fajta felhasználási mód az egyik kedvencem. A barátnőm egy középiskolában tanít, és vele történt beszélgetés alatt találtuk ki, hogy mi lenne, ha a gyerekek a telefonjukat, nem maguknál őriznék óra alatt, (hiszen az elvonja a figyelmüket) hanem egy olyan farmertárolóba tennék, mely szem előtt van. Azóta már van olyan iskola, hogy minden osztályban ilyen zsebes tartó van kiakasztva a falra, hiszen a gyerekek az iskolán belül egyik tanteremből a másikba kell menniük, attól függően milyen óráik vannak.

6. A zsebeket fel lehet még használni, úgy is, hogy farmerszárakból készített oldaltáskára tesszük rá. Ebben az esetben is nagyon jól lehet variálni a színekkel, formákkal. Vagy hátizsák díszítésére is kiváló egy különleges zseb.

7. Készíthetünk gyerekeknek olvasópárnát, mely olyan alakú, mint egy nagy kerek sajt. Itt a kialakításnál figyelünk arra, hogy az ülőrészen ne legyen zseb, mert a kicsik hajlamosak arra, hogy ráfeküdjenek ezekre a párnákra, és nem szeretnénk, hogy ha az arcukat megnyomná. A zsebeket körbe a „sajt” oldalára tesszük, ide el tudják rejteni a kincseiket, vagy ha pl. egy foglalkozás után a helyére kell tenni, akkor a zsebeknél fogják meg és viszik a helyükre a párnáikat.

8. Felhasználjuk még ruhák díszítésére is, akár kabátok külső zsebeit így oldjuk meg, de most egy különlegesebb megoldást mutatunk. A ruhák aljára felvarrt zsebek egyben vagányak és romantikussá teszik ezeket a farmerruhákat.

Szerző: Réti Éva, a Réthy Újrahasznosító Akadémia megálmodója